Csóka | Hollósi Zoltán Blogja

2016-01-18. Sas helyett ölyvek

Még sötét volt, amikor beültünk a lesbe. Kinn valóságos, igazi tél, kemény hideggel, hó nélkül. Idén is hiába vártuk a havat. A hideg megjött, ahogy jósolták, de a hó nem érkezett meg. Igaz néha-néha megmutatta magát. Esett egy kevéske, de aztán az idő jobbra fordulásával szépen el is olvadt. Most is jó lett volna, ha van hó. Talán megjött volna Ő is. De nem jött. Egész nap hiába vártuk, de nem jött. Pedig a múlt héten még itt volt…

Na, de nagyon elébe vágtam a dolgoknak. Ülünk a tök sötétben Attilával. Illetve nincs is olyan sötét, mert szerencsére a gázmelegítő egy kis fényt ad nekünk a melegen kívül. Ez nagyon jó dolog, mert mi lett volna nélküle velünk egész nap.

A nap készülődött a horizontra felkapaszkodni, tolta maga előtt a sötétséget, kezdett pirkadni. Vártunk a csodára, amiért is jöttünk. Nos, hát elárulom: Parlagi sas nézőbe jöttünk O.Zoli barátunk jóvoltából. Még életemben nem láttam, illetve láthattam, de messziről nekem minden sas egyforma. Ha nem is egészen úgy, ahogy az imént leírtam, mert azért teljesen nem vagyok analfabéta ragadozó madár ügyben, de szakértőnek nem fognak felkérni.

Lassan beindult az élet, kaja volt bőven. “Bőség mezeje” – ahogy mélyen tisztelt apósom szokta mondani a gazdagon megterített asztal láttán. Először a kotnyeles, szemtelen, életre való szarkák jöttek majdhogy nem a dolmányos varjakkal egyben. A csonttá fagyott dögöt nehezen tudták kikezdeni, de nem adták fel. Később a bohókás, kedves csókák is meg-meg jelentek. Majd aztán végül az Egerészölyvek is. Egyenként szálltak le, ha már többen voltak, csak ok volt a civakodásra. Végül is annyi madár lett, hogy azon kezdtünk aggódni, hogy nem fogjuk látni a fától az erdőt, azaz a sok madár csak akadály a jó fotó elkészítéséhez.

Attilával végül is úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a repülő madarakra fókuszálni. Gyakorlatilag egész nap azon törtük magunkat, hogy jó kis akció fotókat készítsünk. Ehhez viszont fel kellett tuningolni az iso-t, ami zajosodással jár.

Késő délutánra minden reményünk kezdett elszállni, hogy parlagi sast látunk. Úgy is lett, mutatóba sem jött.

A nap is belefáradt a mai tevékenységébe és kezdett lehanyatlani. Már súrolta az ég alját, amikor Attila fülembe suttogta: Ott van a Rétisas!!! És valóban, ha nem is parlagi, de Rétisas volt. Egy gyönyörű öreg madár ült a beszálló ágon. A baj csak az volt, hogy a nap elment aludni, a fények vészesen fogytak, amikor rászánta magát, hogy leszáll elénk. Gyönyörű jószág, nem véletlen a madarak királyának nevezik mifelénk. Tekintélyes, szépséges példány volt. Mind a két lábán gyűrűvel. Egy kicsit sajnáltam is, mert olyan természetellenesnek tartom telerakni az összes lábát gyűrűvel. De nagyon örültem neki, mert ilyen közel még nem volt szerencsém találkozni Rétisassal. Fotót meg most készítettem róla először. Hááát a minőség? Olyan, amilyen. Már 2000 iso-ra tekertem a fényérzékenységet. De a részletek már alig láthatóak, hisz sötétedik. Na majd máskor, ha lesz máskor….Köszönet még egyszer a mai nap élményeiért!